Ma azzal a határozott céllal jöttem haza, hogy utolérem magam az elmaradt teendők terén. Erre a komplett délutánt szántam rá, majd egy vacsora és higiéniai szünet után az este elejét. Mondanom sem kell, hogy sikerült elaludni, pedig az oviban utáltam a délutáni alvást. (Eleve, miféle idióta találta ezt ki? Miért éri meg az ovit nagyjából a természetes bioritmushoz igazítani, ha utána ezt nem tehetjük meg?)

Azért az este maradéka folyamán sikerült alkotni valamit, így csak a hátralékok kb. 80%-a van hátra. Tehát haladok. Az a baj, hogy nem úgy, ahogy azt szeretném. Pontosan tisztában vagyok a szükséges tennivalókkal és a fontosságukkal, mégis minden más fontosabbnak tűnik. Amit meg el kéne végezni, fel sem merül, csak ha valaki megemlíti. Nem értem a dolgot, minél tovább töprengek rajta, annál kevésbé.

Bevallottan lusta vagyok, de ez valószínűleg több annál. Nem halasztgatom a dolgokat - egyszerűen nem kezdek nekik. Vajon mi kéne hozzá, hogy helyreálljanak a dolgok? Talán valaki, aki időről időre szeretteljesen biztat, vagy unszol? Vagy tegyek erőszakot magamon és addig ne álljak fel innen, amíg be nem fejezem, amit kell? Valószínűleg ez lenne a legcélravezetőbb, de kétségtelen, hogy a kényszer miatt nem érezném hatékonynak. Ez csak tüneti kezelés lenne, azok pedig a látszat ellenére semmire sem jók. De hol lehet a probléma gyökere?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.